A Sándor-palota telke 1803-ban került gróf Sándor Vince tulajdonába. 1805-ben már itt született gróf Sándor Móric, az ördöglovas az 1820-as, 30-as évek Pestjének egyik nevezetessége, egyben a Sándor család utolsó férfi tagja. 1867-ben Andrássy Gyula miniszterelnök ötlete nyomán a magyar állam előbb kibérelte, majd 1881-ben végleg megvásárolta kormányrezidenciának. 1867 és 1945 között a mindenkori magyar miniszterelnök rezidenciájaként szolgált, többször kormányülések színhelye is volt. 1921-ben Horthy és családja is beköltözött az épületbe. A Sándor-palotában vetett véget életének a háborúba sodródás lelkiismereti terhe alatt gróf Teleki Pál 1941. áprilisában. A második világháborúban szinte teljesen megsemmisült, utána sokáig múzeumi raktárnak használták. Külső arculatát csupán 1989-ben javították ki, belső helyreállítását 2000 és 2002 között végezték el. A belső terek az eredeti, 1806-ban átadott, a bútorzat pedig a két világháború közötti állapotokat tükrözik. 2003. január 22. óta a Sándor-palota a mindenkori magyar köztársasági elnök és a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) otthona.